Mi a baj az újévi fogadalommal? 

Aktuális a téma, hiszen új év, új élet.. Január 1- től  ez lesz meg az lesz. Leszokunk a cigiről, a sütizésről, lefogyunk, gyakrabban látogatjuk a rokonokat, kevesebbet költünk kacatokra rendszeresen sétálunk a kutyával és sorolhatnám a fogadalmakat. 

Szép dolog az elhatározás, és egy lépést már tettünk is a változás felé. Mert ugye valami nem jól működik, ezt érezzük amikor elhatározzuk, hogy mást szeretnénk. Ezzel csak annyi a gond, hogy eleinte mi alakítjuk a szokásainkat, aztán egy idő után a szokásaink alakítanak minket. Sajnos így van nincs vita, nincs mit tenni. Ez tény! Ugye? Ha őszintén belegondolunk tudjuk. 

Fontos!! Higgyük el, hogy ha valóban szükséges, akkor képesek vagyunk a változtatásra. Fontosabb, ne akarjuk azonnal mivel az évek alatt felvett rossz szokásainkkal ritkán lehet leszámolni pikk pakk. Persze van kivétel. Van amit csak pikk pakk lehet. Biztos van ilyen, de most nem jut eszembe ilyesmi....

Még fontosabb!! Ha már elhatároztuk akkor a jó úton vagyunk. Tegyük fel a kérdést: Mikor kezdjünk bele? Mert ennek is megvan ám a maga ideje. Mint mindennek. A jó időzítés fél siker. Ezt tapasztalat! 

Ha eljött a megfelelő idő, például elfogyott az összes süti amit karácsonyra felhalmoztunk kezdődhet a sütimentes új élet. Vagy elfogyott az utolsó szál cigi, nem jön ránk már a legnagyobb méretű nadrág sem. Sorolhatnám. Akkor itt az idő, kezdődhet! Nem baj, ha már február 25. van. Lényeg, hogy itt és most!

Van még egy fontos dolog! ADJUNK IDŐT magunknak és ami a leges legfontosabb bízzunk benne, hogy sikerülni fog.  De csak akkor ha kitartóak vagyunk. 

Tehát. Még egyszer.

• konkrét cél, amely
• mérhető
• megvalósítható
• fontos
• határidőhöz kötött

A csak azért is sikeres

A kérdésekben nem szeretek fukarkodni de nem kérdéssel fogom kezdeni most ezt a bejegyzést. Inkább rögtön egy válasszal, mely így szól: A hibáinkból tanulhatunk, a sikereinkből erőt meríthetünk! Bár, ez inkább egy megállapítás. Persze az is fontos, hogy ki mit tart sikernek és mit gondol elkövetett hibának. 

Azt gondolom, mindenképpen személyiségfejlesztő hatása van ha néha vállon veregetjük  magunkat.  Csak egy apró dolog véghezvitele után is. Példának okáért, mondjuk sikerül elindulni a lejtőn az autóval a piros lámpánál úgy, hogy közben ne guruljunk vissza a hátunk mögött álló autó első lökhárítóját lekoccolva. Vagy. Az első piskóta tészta nem esik össze miután kivettük a sütőből. Elég bagatell példák, de sikerek. Aprók, amelyek építik a személyiségünket mint a legó kockák a nagy legóművet.

Vannak ennél komolyabbak is. Sőt akadnak sokkal de sokkal komolyabbak. Egész nagyok. De ha nem könyveljük el magunkban annak, akkor minden hiába. 

Most jön a kérdés. Mitől érezheti magát valaki sikeresnek? Nem születünk sikeresnek és nem születünk sikertelennek sem. Valahogy ez az életünk során alakul ki. A neveltetés, a környezet, a különböző hatások amik érnek  talán ezek miatt. A személyiségünket felépítő tulajdonságaink egy része persze original. Szerencsére? Vagy szerencsétlenségünkre? Kinek mi...

Viszont általában nem az osztályelsőkből, eminens diákokból lesznek  a legsikeresebb üzletemberek és a gazdag topmenedzserek. Hogy miért? Ez egy másik történet lesz...

Megfigyelések szerint sokkal inkább azokból, akiket valamikor valamilyen formában trauma ért. Mert hogyan is szól a közhely?  Ami nem öl meg az megerősít? Talán. Talán nem. De amikor az egó megsérül, akkor önkéntelenül kompenzálni kezd valamilyen formában. Munka, sport, bármi...mert muszáj magát újra felépíteni. Muszáj bizonyítani. Csak azért is!

Kinek mondunk valójában nemet?

Sokszor előfordult már biztos mindenkivel, hogy nem szívesen tett meg valamit, de nem akart nemet mondani egy kérésre. Milyen gondolatok fordulnak meg ilyen esetben a fejünkben? Mi az ami miatt akkor is igent mondunk, amikor inkább nemet mondanánk? Miért kínos vállalni a valódi érzéseinket?

Veszítünk e azzal ha vállaljuk, vagy muszáj találni kifogást?

Gondolkodom, nemcsak vagyok!

Átfogalmazva kicsit a Descartes-i gondolatot. Aktuálisabb lehet mind eddig bármikor!

Nem gondolom, hogy bármit is jobban tudnék a híres filozófusnál. Nem is ez a célom ezzel az írással. Egyszerűen csak továbbgondolom, Descartes-i filozofikus szellemiségben. 

Hogy is szól az eredeti. "Gondolkodom, tehát vagyok" 

Nem vonható kétségbe filozófusként, matematikusként, fizikusként végzett munkássága, felismerése az emberi gondolkodás szubjektivitásáról.

De hogyan is néz ez ki XXI. századi értelmezésben, a saját "szubjektív valóságomban" amit az én gondolataim irányítanak természetesen. Az ettől eltérő is igaz lehet, pláne, ha a fent említett filozófia alapján ítéljük meg. 

Úgy vélem, nagyon itt az ideje, a gondolkodásnak. Cselekedeteink gondolat vezéreltek - jobb esetben - , bár maradt néhány ösztönös is. Ezek még a csecsemőkorban elfogadhatóak. Gondolataink, lehetnek pozitívak, és negatívak. Tetteink ehhez alkalmazkodnak. Egy bizonyos dologról másként vélekedünk, ahány nézőpont annyi gondolat. Egyik sem feltétlenül az "egyedül üdvözítő". Ez miatt sokszor esünk egymás torkának, megyünk bele vérre menő játszmák sorozatába. Mi, emberek. 

Nem lenne egyszerűbb megvizsgálni egy másik aspektusból? Lehet, hogy még nyernénk is vele. Olyan valamit fedezhetnénk fel, amire eddig nem gondoltunk. 

Gondolkodni a szó valódi értelmében. Valamin,  ami fontos lehet. Amivel hozzáteszünk az életünkhöz. Vagy valaki máséhoz. Gondolatok, amikkel változtathatunk, jobbá tehetünk, megoldhatunk dolgokat. A véleményünk nem fogja megváltoztatni a világunkat, sem másét. A gondolataink, amikből tettek lesznek, igen!!

Fehér és Fekete

Ki ne vágyna arra, hogy úgy fogadják el, ahogy van?

Akkor is szeress, ha nem vagyok jó!
Egyáltalán mikor mondható el valakiről, hogy jó? Mikor jó és mitől nem az? Érthetően nem a szélsőséges, renitens viselkedési mintákról van itt szó.
Megfelelni mindenkinek nem lehet! Mert ami az egyik embernek jó, abban a másik találhat kivetnivalót, és talál is rendszerint. Mert más a nézőpontja a motivációja az érdeke.
Mi akkor a megoldás?

Természetszerűen világunkban nincs pozitív negatív nélkül. Ha ásunk egy gödröt lesz egy földhalmunk is. Az, hogy melyikkel mit kezdünk, melyiket tartjuk megfelelőnek szubjektív megítélésünk szerint döntjük el. 

Nincs jó és rossz döntés csak döntés van!

Dilemma avagy a döntés "pszichológiája"

Nekem ez úgy sem fog sikerülni. Meg sem próbálom. Ismerős?

Ha ez történne akkor azon kezdenénk gondolkodni, ha meg sem próbáltuk, egészen biztosan nem fog sikerülni. Nos, erre akkor is van esélyünk ha megpróbáljuk, de legalább nem róhatunk fel magunknak semmit. Sőt, még elégedettek is lehetünk. Legalább megpróbáltam. Ezután különböző magyarázatokkal fokozhatjuk az elégedettségünket. Ilyenekkel például: "Ezt nem nekem találták ki", "nem az én asztalom", "meg amúgy is a horoszkópom szerint ez meg az van"....van még egy jó pár. Szóval, tegyük, vagy ne tegyük ez itt a kérdés. Nem egyszerű, nem bizony. Mert egy döntés meghozatala soha nem az. És itt most erről van szó. De erről meg eszembe jut egy másik magvas gondolat, amely valamelyik keleti bölcstől származik. Nincs rossz vagy jó döntés, csak döntés van. Igen, csak ezzel sem vagyunk kisegítve. Amit biztosan lehet tudni?........olyan nincs. Biztosan semmit nem lehet tudni....Ha lehetne, akkor nem kellene dilemmázgatni. Van olyan, amikor elrendeződnek maguktól a sorok, bízhatunk csak abban, hogy a kedvünk szerint történik majd.

Miért nem könnyű az új dolgokat bevezetni?

 Elterjedőben van a kifejezés, amely számos "félredefiniált" tartalmat is hordoz. Közhellyé torzult már a kifejezés, hogy "ma már mindenki coach". De kik is ők valójában? Persze van akit ez nem is érdekel, de nem is kell, hogy mindenkit minden érdekeljen. Ha mégis, akkor olvasható itt pár olyan információ, ami közelebb visz a lényeghez. A lényeg, röviden. Zárójelben jegyzem, lehet mégsem sikerül röviden, mert kimeríthetetlen a téma. Sok remek könyv született ezen témakörben,-  és persze sok kevésbé remek is. 

Minőség! Ez a kulcs szó. Itt is és mindenhol. De ez is olyan dolog, hogy.....sok mindentől függ, kinek mi...

A legjobb az lesz, ha lépésről lépésre elindulunk, a kezdetektől. Adódik egy helyzet, az élet valamely területén. Munka, magánélet, önmegvalósítás...lehetne sorolni. Alap esetben megoldható dilemmák. Megbeszéljük baráttal, barátnővel, szomszéd nénivel, vagy kiírjuk a közösségi oldalunkra burkoltan, vagy célzottan. És?...várjuk hogy valami megváltozik. Előfordulhat igen, hogy spontán megoldódik egy helyzet. Deus Ex Machina. Mi van, ha mégsem? Akkor ez van megírva? Lehet. De mi van akkor ha valami más van megírva? Vagy nincs is semmi iromány, csak tennünk kellene valamit, valamit másképp, mint eddig tettük. Igen, tudom, hogy ez nagyon nehéz. Na, ekkor kerülhet képbe a "kócs". 

- És Ő mit csinál? - Beszélget velünk. - De azt a barát, barátnő, szomszéd néni már megtette. - Igen, de a "kócs "szakember, és itt van megint egy lényeges pont. Kommunikációs szakember, aki irányítottan, meghatározott kereteken belül, folytat segítő beszélgetést. Saját kompetenciáit figyelembe véve. Tevékenységét minőségbiztosító szervezetek felügyelik hazai viszonylatban is. Nem folytat terápiát, - azt a pszichológus teszi - . És nem mondja meg a tutit sem. Az üléseken partneri kapcsolat alakul ki ami bizalmi alapon működik, teljes titoktartási kötelezettség mellet. Ezt szerződés szabályozza, amit a felek az ülések előtt kölcsönösen elfogadnak. Ezután kezdődik a munka. A "kócs" abban nyújt segítséget, hogy felismerjük mi az elakadásunk oka. Milyen belső erőink vannak, amelyeket felismerve képesek leszünk egy új látásmód kialakítására, ahonnan már látható az elérni kívánt cél. Majd ennek a célnak a megvalósítása. A jelenből haladunk jövő felé.