A kérdésekben nem szeretek fukarkodni de nem kérdéssel fogom kezdeni most ezt a bejegyzést. Inkább rögtön egy válasszal, mely így szól: A hibáinkból tanulhatunk, a sikereinkből erőt meríthetünk! Bár, ez inkább egy megállapítás. Persze az is fontos, hogy ki mit tart sikernek és mit gondol elkövetett hibának.
Azt gondolom, mindenképpen személyiségfejlesztő hatása van ha néha vállon veregetjük magunkat. Csak egy apró dolog véghezvitele után is. Példának okáért, mondjuk sikerül elindulni a lejtőn az autóval a piros lámpánál úgy, hogy közben ne guruljunk vissza a hátunk mögött álló autó első lökhárítóját lekoccolva. Vagy. Az első piskóta tészta nem esik össze miután kivettük a sütőből. Elég bagatell példák, de sikerek. Aprók, amelyek építik a személyiségünket mint a legó kockák a nagy legóművet.
Vannak ennél komolyabbak is. Sőt akadnak sokkal de sokkal komolyabbak. Egész nagyok. De ha nem könyveljük el magunkban annak, akkor minden hiába.
Most jön a kérdés. Mitől érezheti magát valaki sikeresnek? Nem születünk sikeresnek és nem születünk sikertelennek sem. Valahogy ez az életünk során alakul ki. A neveltetés, a környezet, a különböző hatások amik érnek talán ezek miatt. A személyiségünket felépítő tulajdonságaink egy része persze original. Szerencsére? Vagy szerencsétlenségünkre? Kinek mi...
Viszont általában nem az osztályelsőkből, eminens diákokból lesznek a legsikeresebb üzletemberek és a gazdag topmenedzserek. Hogy miért? Ez egy másik történet lesz...
Megfigyelések szerint sokkal inkább azokból, akiket valamikor valamilyen formában trauma ért. Mert hogyan is szól a közhely? Ami nem öl meg az megerősít? Talán. Talán nem. De amikor az egó megsérül, akkor önkéntelenül kompenzálni kezd valamilyen formában. Munka, sport, bármi...mert muszáj magát újra felépíteni. Muszáj bizonyítani. Csak azért is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése